Élménytér – ahol együtt játszhatunk

Élménytér – ahol együtt játszhatunk

Párkapcsolati időutazás a Bízd Rá Magad csapatában a Veszprémi Érsekség Családpasztorációs Munkacsoportjával

Egy felkérés érkezett Családpasztorációs Irodánkhoz a Bízd rá magad csapatától, hogy másik három közösséggel együtt vegyünk részt egy párkapcsolati játék szervezésében. Először az ötletelés időszaka zajlott, majd a játék hamarosan nevet is kapott: Élménytér, ahol együtt játszunk címszó alatt hirdették meg. Mindenkit, aki az előkészítésben részt vett, ösztönzött, hogy egy országosan szerveződő párkapcsolatot erősítő játéknak lehet részese.

Végül közel 1500 pár jelentkezett a játékra, amely négy héten át négy feladatsorral zajlott. További szervezők voltak még – a Bízd Rá Magadhoz kapcsolódó szervezetekként – az Alpha Házaskurzus, a CsaládKözPont, a KétIgen. A témakörök: a közös múlt élményei, örömei, erőforrásai; a közös jelen örömteli megélése, a minőségi közös idő; a pozitív kommunikáció szerepe a közös jelenben; közös jövőtervezés.

A regisztrált párok egy online zárórendezvényre kaptak meghívást, amelynek előadója Pál Feri atya volt A legalább három feladatot teljesítő játékosok nyereménysorsoláson is részt vehettek, melynek során több értékes nyeremény talált gazdára.

A mi témánk a közös jövő tervezése volt; bíztattuk a párokat, merjenek tervezni, álmodni, megújulni! Fogalmazzanak meg akár kisebb, akár nagyobb léptékű célokat, alkalmazkodva az új lehetőségekhez! Bízzanak és higgyenek kapcsolatuk erejében, a jövő lehetőségeiben! Ezt helyezzék el egy időkapszulában, vagy jól átgondolva osszák meg más párokkal.

Pár örömteli visszajelzés:

Nagyon-nagyon köszönjük, nagy ajándék volt számunkra, sokat frissített kapcsolatunkon:)
Prágából hazafelé tartó vonatutunkon kezdtünk el a beszélgetni a rövidtávú kapcsolati céljainkról, és így nagyon gyorsan elrepült a 7 órás út… Reméljük, minél előbb időkapszulába is tudjuk zárni a terveinket, hogy valóban meg is valósuljanak!

A játékról pedig már az eleje óta sokat mesélünk az ismeretségi körünkben, mert olyan sok élményt szerzett már rögtön az első hetekben! És mindenkinek felcsillant a szeme eddig az ötletekre!
Teljesítettük a feladatokat. Időkapszula betöltve . Köszönünk minden feladatot!
Köszönjük, hogy három kicsi gyerek (4, 2, 0 évesek) és az egyéb nehézségek ellenére újra egymásra figyelhettünk.
Köszönjük a motivációt, jó volt konkrét feladatokon keresztül figyelni a kapcsolatunkra, ez segített minket kizökkenteni a kisgyerekes életmód mókuskerekéből.
Köszönjük szépen a szervezést és ezt a lehetőséget! Sok újdonságot fedeztünk fel egymásban és a kapcsolatunkban, amik erősítenek minket, színesítik a hétköznapokat.

…és végül egy történet:

Tele töltött üveg

Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy befőttes-üveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel. Rákérdezett: Ugye tele van az üveg? Igen – volt a válasz. Ezután elővett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal és azt kezdte betölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis rést kitöltött. „És most” – mondta a prof, „vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok – a családod, az egészséged, a gyerekeid – ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok, az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amelyek igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetőek a boldogságod érdekében! Játssz a gyerekeiddel! Szakíts időt orvosi ellenőrzésre! Imádkozzál! Vidd el a párodat táncolni! Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, rendet rakni. Először a kövekre figyelj – azokra, amelyek igazán számítanak! Állítsd be a prioritásokat! A többi csak homok!”

 

Veszprémi Érsekség Családpasztorációs Munkacsoportja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük