A Pécsi Egyházmegye látogatása

A Pécsi Egyházmegye látogatása

Nem kis fába vágta fejszéjét a Pécsi Egyházmegye Bacsmai László atya vezette családpasztorációs csapata,

amikor célul tűzte ki, hogy meglátogatják más egyházmegyéknél működő társszervezeteiket. Egyrészt szorosabb kapcsolatok kialakítására, másrészt egymás munkájának megismerésére kínál lehetőséget egy ilyen személyes találkozás. Most mi, a Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodája láthattuk vendégül őket másfél napon keresztül.
Először Dr. Fodor János atya, a Veszprémi Egyházmegye családreferens papja köszöntötte a vendégeket, akik a Pécsi Egyházmegye több településéről érkeztek, majd mindannyian röviden bemutatkoztunk. Dr. Márfi Gyula érsek úr is fogadta a küldöttséget, kávé mellett mesélt nekünk a családok fontosságáról, helyzetéről, a pápánál tett ad limina látogatásáról. Kötetlen beszélgetésre, ezáltal pedig rövid ismeretségünk elmélyítésére is volt alkalmunk.
A későbbiek során egy prezentáció segítségével Dr. Fodor János atya mutatta be néhány szóban a családpasztoráció munkáját, felépítését, céljait, majd átadta a szót Fekete Gyöngyi irodavezetőnek, Gyarmati Lászlóné Aranka családreferensnek, György Adrienn családpasztorációs munkatársnak, akik a kezdetekről és a jelen helyzetről meséltek a jelenlevőknek. Kialakult egy párbeszéd, hiszen vendégeink készültek kérdésekkel is. Hamar kiderült, hogy nagyon hasonló tapasztalataink, élményeink és nehézségeink vannak. Számukra is kihívást jelent a jegyeskurzuson megjelent jegyespárok utógondozása, hogy ne kerüljenek ki a családpasztoráció, az egyház látóköréből, ha (még) nem feltétlenül elkötelezettek ebbe az irányba. Igen hasznos volt vendégeink ötleteit hallgatni e témában.
Az első együtt töltött napunk az érseki palota és a Szent Mihály Székesegyház látogatásával zárult.
Másnap délelőtt a kötetlen párbeszédé volt a főszerep, kérdések és válaszok, tapasztalatcsere formájában. Sok mindenről szó esett: az evangelizáció fontosságáról, családok megszólításáról, konkrét programokról, a családpasztoráció szerkezeti-szervezeti felépítéséről, az együttműködés lehetőségeiről. S bár a Pécsi Egyházmegyéből érkezett munkatársak, családreferensek magukat még „újaknak” tartják a családpasztoráció területén, úgy véljük, számunkra is nagyon hasznos és tanulságos volt látogatásuk.
Bízunk benne, hogy ittlétük, a beszélgetések, megosztások nem csak számunkra voltak érdekesek, hanem ők is vittek haza magukkal megfontolandó, hasznosítható ötleteket, tapasztalatokat! A megkezdett ismeretbővítést lehetőségünk lesz a januári családreferensi találkozón is folytatni, melynek ezúttal a Veszprémi Egyházmegye lesz a házigazdája.

György Adrienn

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük