A szeretet iskolája

A szeretet iskolája

Dr. Janka Ferenc tartott előadást, melynek központjában a helyes házastársi szeretet állt.

Egy röpke idézet tőle, ami humoros, de egyben mély is. „Nem a pasi hozza a boldogságot, hanem a boldogság hozza a pasit.” =>Részletes beszámoló később.

FÉNYKÉPEK IDE KATTINTVA MEGTEKINTHETŐEK!

„Csókolózni nem lehet egyedül…”

Népes hallgatóság gyűlt össze hétfőn este Dr. Janka Ferenc görög katolikus esperes, főiskolai tanár előadását meghallgatni a Padányi Katolikus Iskola dísztermébe. A Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodája által szervezett eseményről nehéz a beszámolók megszokott kimért hangján szólni. A Házasság Hetének hivatalos rendezvénye Ferenc atya jóvoltából pillanatok alatt lelki oázissá változott. A hétköznap terheit hátrahagyva, a napközben könyörtelenül cikázó gondolatok: leadtam, bezártam, felhívtam, megvettem, elküldtem… az előadás második percére eltűntek a jelentéktelenség ködében és átadták helyüket a szeretet iskolájának, ami az előadás címe is volt.

Ennek tükrében megtanulhattuk, hogy a szeretetet nem lehet pusztán emberi vonatkozásaiban szemlélni. Egyedül Istenben nyeri el teljességét mindaz, aminek emberileg értelme van, s olykor még az is értelmet nyer Istenben, aminek pusztán emberi szempontból semmi értelme. Az emberi identitás Descartes-féle meghatározásából, mely szerint „gondolkodom, tehát vagyok” újszerű módon igazolta az előadó, hogy az ember közösségi lény. A nyelv, melyet használunk, nem csak gondolataink közléséhez, hanem azok megalkotásához is szükséges. A nyelv ugyanakkor nem egyéni alkotás, hanem annak a közösségnek az ajándéka, amely hordoz minket. Ebből következik, hogy a létezésünket igazoló gondolataink kizárólag az általunk használt nyelvet alkotó közösségben értelmezhetők, ahogy mi magunkat is csak abban tudjuk értelmezni. Ferenc atya, rá jellemző módon, fenti gondolatait irodalmi idézetekkel tette szemléletessé. Többek között Max Raabe sorait is idézve: „Csókolózni nem lehet egyedül”.

Hosszan elemezte a házasságban kibontakozó intimitás dimenzióit, feltárva a gondolatok, az érzelmek, a testi, vallási és közösségi téren megvalósuló intimitás mélységeit. Bemutatta a kapcsolatainkat éltető energiával feltöltő feszültséget, mely az elköteleződés és a szabadság dinamikájából fakad. Rövid kalandtúrára vezetett minket az ógörög nyelv segítségével a szeretet árnyalatainak világába (szex, erosz, filia, agapé). Ezek közül is részletesen időzött az agapénél, ahol már nincs feltétele a szeretetnek, amikor már nem várok viszonzást; egyszerűen szeretlek, mert szeretlek. Ez hasonlít leginkább az isteni szeretethez. A főparancs segítségével pedig nem csak a szeretet helyes sorrendje melletti elköteleződésünket erősítette meg, hanem az önmagából kilépő, önmagáról megfeledkező és a viszonzott szeretetben egyesülő létezés boldogságára vonatkozó isteni meghívót is átadta.

Janka Ferenc atya kincseiből újat és régit előadva a pszichológia, az irodalom, a filozófia és a teológia nagyjait idézve világította meg az szentírás üzenetét: Isten tervét rólunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük