Dr. Márfi Gyula ny. érsek adventi gondolatai

Dr. Márfi Gyula ny. érsek adventi gondolatai

Köszöntöttük nyugalmazott érsekünket, és ez alkalomból mondta el számunkra adventi elmélkedését.

Pár éve Stuttgartban és környékén mondtam három misét magyaroknak. Az egyiken arról beszéltem, hogy Jézus valóban feltámadt a halálból, a másikon pedig a mennyországról prédikáltam. Tempfli Imre atya szépen megköszönte beszédeimet már csak azért is, mert „Németországban ezekről a témákról már nem prédikál senki…” – a német egyházak lementek a népjóléti intézmény szintjére, amely birtokol esetleg egy környezetvédő hivatalt és egy-két hajléktalanszállót is. – A szeretet azonban elszakadt a hittől olyannyira, hogy a leszbikus püspök-asszonyok mellett megjelentek már az ateista lelkészek is…

Mi magyarok, hála Istennek, még tudjuk azt, hogy ha elindulunk valahová, először is azt kell tisztáznunk: hova akarunk megérkezni. Ezért is találjuk természetesnek, hogy adventben, az új egyházi év elején szembetaláljuk magunkat – a karácsonyi készületek mellett – a világvégi témákkal is. Olvasunk arról, hogy a nap és a hold elhomályosodik, a csillagok lehullanak az égről, a mindenséget összetartó erők megrendülnek… De arról is hallunk, hogy „látni fogják az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin hatalommal és dicsőséggel” (Mt 24,30). Péter apostol szerint pedig „mi új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját” (2 Pt 3,13; vö.: Jel 21,1)

Mostanában foglalkozom azzal a kérdéssel: mivel magyarázható, hogy muszlim testvéreink buzgósága nem hanyatlik, az európai kereszténység pedig látványosan gyengül. Nem birtoklom a bölcsek kövét, de azért hadd osszam meg az Olvasóval egyik észrevételemet: Ha beleolvasok a Koránba, lépten-nyomon találkozom a Paradicsom Kertjeivel, amelyek alatt patakok folynak, sőt, tejjel-mézzel teli tavak is találhatók. A Kertekben aztán megtalálható minden, ami szem-szájnak ingere: mindig friss és könnyen elérhető gyümölcsök és finom szárnyasok és még finomabb italok, kényelmes ágyak színes párnákkal és szőnyegekkel, a férjeiket szerető megfiatalított asszonyokkal, „az elrejtett gyöngyszemekhez hasonló, sem férfiak, sem dzsinnek által nem érintett”, fehér testű és fekete szemű isteni nőkkel (hurikkal), udvarias, örökifjú fiúkkal…

Ezzel szemben miről beszél nekünk Aquinói Szent Tamás? Visio beatificáról, a láthatatlan és felfoghatatlan Isten boldogító színelátásáról… Nekem ez is sokat mond, neki még többet jelentett, de mit jelent ez egy földhöz ragadt átlag-kereszténynek? Jószerivel semmit. Ráadásul Szent Tamás még azt is hangsúlyozza, hogy a test feltámadása csak járulékos, mondhatnánk: semmitmondó pluszt jelent a mennyei boldogság számára. A jó Isten tulajdonképpen csak azért támasztja fel a testünket, hogy a halál feletti győzelem teljes legyen.

Ne értsenek félre, nem szeretném leredukálni én sem a mennyei boldogságot eszem-iszomra és valamiféle szakralizált szexuális életre, a József Attila-féle Ars poeticában megfogalmazott „ehess, ihass, ölelhess, alhass” – igények egyszerű kielégítésére. De azért arra gondolok: nem kellene többet foglalkoznunk azokkal a gyönyörű képekkel, amelyek a Szentírásban találhatók?

Jézus beszél atyai házról, mennyegzős lakomáról, visszanyert paradicsomról. A Jelenések könyvében olvasunk – a már említett – új égről és új földről, majd a mennyből földre szállt Jeruzsálemről, amelyben nincsenek környezetszennyező anyagok, sem temetők, sem könnyhullató emberek, amelyben minden csupa fény, csupa lebegés, csupa ragyogás – mint a Máté Péter által megénekelt „ fény városában”.

Mi lelkigyakorlatainkat a „mentsd meg lelkedet!” jeligével szoktuk tartani, halottainknak „a lelki üdvéért” szoktunk imádkozni. Isten azonban nem izolálja lelkünket a testünktől, sőt nem akar izolálni minket a környezetünktől sem. Amikor Noé kijön a bárkából, nem csak vele köt szövetséget, hanem „minden élőlénnyel amely vele van, a madarakkal, a lábasjószággal és a mező minden vadjával is” (Ter 9,10). Jézus a pusztában „vadállatokkal él együtt” (Mk 1,13), a kereszten pedig paradicsomot ígér a jobb latornak (Lk 23,43).

A Jelenések könyvében megjelenik az élet vizének folyója is az élet fájával együtt, amelynek gyümölcse étel, levele pedig orvosság (Jel 22,1-2; vö. Ez 47,1-12). Ezek a sorok felidézik bennünk az Ószövetség evangelistájának látomását, a messiási országról, amelyben „együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével; együtt legelészik a borjú és az oroszlán, és egy kis gyermek terelgeti őket…” (Iz 11,6).

A mennyországgal kapcsolatos gyönyörű szimbólumok – amelyek többek is, mint szimbólumok – segítsenek minket abban, hogy Assisi Szent Ferenc módjára kialakítsuk lelkünkben a minden teremtett lényre kiáradó szeretetet. Ez pedig méltóvá tesz minket arra, hogy – a IV. misekánon szavai szerint – „Isten Anyjával a Boldogságos Szűz Máriával, az apostolokkal és a szentekkel… és az egész teremtett világgal együtt, amely megszabadult a bűn és a halál romlandóságából” dicsőítve magasztaljuk az Atyát a mi Urunk, Jézus Krisztus által.

Dr. Márfi Gyula ny. érsek

Veszprém, 2020. december 12.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérem, adja meg a helyes számot! *