Érdek nélkül szeretni az Istent..!?

Érdek nélkül szeretni az Istent..!?

Kisgyermek korunktól kezdve halljuk Egyházunk tanítását, Istent szeretni teljes szívünkből, teljes elménkből, minden erőnkből a legfőbb parancs. Pár napja mindannyian nehéz helyzetben vagyunk, jó lenne szabadulni, kivonulni ebből a kilátástalan állapotból. Vágyunk, hol a régi életünkre – egyiptomi húsos fazekakra – másik pillanatban meg szeretnénk végre eljutni az ígéret földjére, ahol ha nem is tejjel mézzel folyó hétköznapok jönnek, de végre aggodalmaink és félelmeink bezártsága nélkül ébredhetünk.

Korábbi nagyböjtjeinkben próbáltuk megérteni a választott nép keserveit, de most amikor minket, szeretteinket, vagy környezetünkben élőket is egy speciális kígyó – a korona vírus – mardos, saját bőrünkön érezzük minden kínját ennek a véget nem érő zarándoklás küzdelmének.

Mi, akik az újszövetségben élünk, lehetőséget kapunk arra, hogy szenvedésünket egyesítsük Krisztus szenvedésével. Meg tudjuk jeleníteni a világ számára azt, hogy Ő mennyire szeretett minket. Reményünket szeretnénk megélni, akkor is, ha testünk a betegségektől meggyötörve érzelmeinket, egész lényünket a magány és a reménytelenség pokla felé irányítja. Belekapaszkodunk a keresztbe, ami a világ szemében balgaság, botrányosan semminek látszik, számunkra mégis reményt és gyógyulást hoz.

Ezért ha akaratunk, testünk erőtlen is, a mindennapok harcai kilátástalanok is, továbbra is vágyunk az úton maradni, mert tudjuk: ezen az úton Jézus mellénk tud szegődik, és elmagyarázza mindazt, ami róla írva van – ami a mi Életünk!

Dr. Fodor János

1 COMMENT

comments user
Kincses Györgyné

Dícsértessék a Jézus Krisztus!

Kedves Dr. Fodor János atya, áldottak legyenek azok és atya is azért, hogy ezt a virtuális helyet itt a nehézségek közepette megalkották és köszönöm szépen a Családunk magazinunk szerkesztőinek és Fekete Gyöngyinek, György Adriennek és a töbi besegítő testvérnek, munkatársnak és nagypapáknak, nagymamáknak is a segítségüket, és áldottak legyenek azok, akik a gyermekeik mellett maradnak, mert úgy érzem és látom – abban a helyzetben amiben én vagyok most – hogy kérem ne értsetek félre, de többet kell a gyermekeink mellett lenni, ezt úgy gondolom, hogy nem muszályból, mert most így hozta az élet és mert ezt más nem vállalja és rám marad, de ne is azért mert most tabukat kell gyártani és így kell megvédenem őket, és ne is azért, hogy na menjünk most plázázni ezért, azért – mert nincs követelés (az állam egy részért most leállítja a tartozásunknak és egyenlőre nem kell visszafizetni, hisz ráérünk) a többi kísértést nem is említem, a húsos fazekak -:)!!! Én is egyetértek atyával és köszönöm szépen a bátorító és a jó útra visszaintegető, minket itt tartó felhívását, SZERETETÉT. Kívánok Mindenkinek áldott, vírusmentes Nagyböjtöt és a Húsvéti feltámadás ünnepén kívánom, hogy mindannyian együtt lélekben és virtuálisan is tudjunk örömmel ünnepelni Urunkkal, Jézus Krisztussal. Szeretettel: Kincses Györgyné (Mónika) és a Kincses család – Gyuri, ifjabb Gyuri, Éva és a két unokánk Boti és Maja, és Marika és Erzsike a legkisebbik – aki a Mennyben vár bennünket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük